Kezdő gyakorlati fotózás

A kezdő gyakorlati fotózás programban megismerjük a rekesz értek, az idő és az ISO összefüggéseket és szükség esetén alkalmazzuk az expozíció korrekciókat is. A fényképezés egyik legfontosabb lépése az, amikor már tudatosan megtervezzük a fényképet, tudjuk mit akarunk és mi a célunk a fényképpel.

Ehhez a gondolkodáshoz nagy segítség a kezdő gyakorlati fotózás program, ahol megismerhetik majd a kompozíciós szabályokat és a téma választás szempontjait is. A kezdő gyakorlati fotózás legnagyobb kihívása az időjárási viszonyok, amik nem tervezhetők, és nem befolyásolható körülményeket tud teremteni a fotós túra kezdőknek program során. Azonban mi igyekszünk felkészülni minden várható körülményre hiszen a fotózás során nagyon sok egyedi és rendkívüli minőségű fénykép készült ködös, zivataros vagy havas körülmények között.

A kezdő gyakorlati fotózás program során a leglényegesebb kiegészítő felszerelés a memóriakártya, amiből javasoljuk az 1TB méretet. Erre a tárhelyre azért van szükség mert a kezdő fotós gyakorlatok program alatt RAW és JPG formátumban is rögzítjük majd a fotókat. A másik fontos kiegészítő tartozék az akkumulátor. Kérjük a kezdő gyakorlati fotózás programra teljesen feltöltött akkumulátorral érkezz, és javasoljuk legyen nálad tartalék akkumulátor vagy ha ez nincs akkor a töltőt hozd magaddal. Ha rendelkezünk ezek mellett egy 10-18 mm széles látószögű objektívval is akkor már szinte teljes az objektív készletünk a kezdő gyakorlati fotózás programra, mert ezzel az objektívvel már tökéletes panoráma képeket és csoportképeket is készíthetünk. A legnépszerűbb teleobjektívek 70-300 mm fókusztartománya lehetőséget biztosít távolról készített részlet fotókra és természet fotókra is, amit a kezdő gyakorlati fotózás program során nagyon ki fogunk használni. Az új gép vásárlásnál talál a döntő szempont, hogy full frame érzékelővel rendelkezzen, mert ezzel lesz lehetőségünk a kezdő gyakorlati fotózás program során és később is a legnagyobb dinamika és pixel tartományban elkészíteni a fényképeket.

A fotózás ma ismert legjobb minőségét a full frame gépek garantálják. A fotózás egy nagyon komoly és sok örömet adó hobby, ha meg van bennünk az elhívatottság a tanulásra, gyakorlásra és arra, hogy kezdő fotós gyakorlatok programokon mindezeket fejlesszük. A kezdő gyakorlati fotózás programra 8 fős kisbusszal megyünk, ami egy kényelmes, gyors és biztonságos személyszállítás. A jelentkezéseket a shottrip oldalunkon tehetitek meg, itt lehet kiválasztani a megfelelő időpontot és helyszínt a kezdő gyakorlati fotózás programokra. A kezdő gyakorlati fotózás a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy a fotós iskolákban megszerzett elméleti tudásunkat a gyakorlatban is alkalmazzuk és fejlesszük. A fényképezés tanulás során az egyik legnehezebb rész az, amikor a megszerzett elméleti tudásunkat a gyakorlatban is alkalmazzuk, hiszen a sokszor bonyolult manuális gépbeállítások használatát csak sok év alatt lehet elsajátítani rutin szerű módon. A folyamat lényege a napi gyakorlás amire a kezdő gyakorlati fotózás kiváló alkalom. Javasolt nem éles helyzetben kezdeni a gyakorlást, mivel az ilyen helyzetekhez még nem rendelkezünk elég tapasztalattal és rutinnal. És azt is tegyük hozzá, hogy minden éles fotózás még a gyakorlott, és profi fotósokat is állítja váratlan helyzet elé, amikor csak a tapasztalat és felkészültség segíthet. Ezért is szervezzük a kezdő gyakorlati fotózás programot, ahol a már előre kiválasztott helyszíneken gyakoroljuk a beállításokat a mindenkori fényviszonyoknak megfelelően. A fotós gyakorlás során célunk az, hogy a kezdő fotósok eljussanak arra a szintre, amikor már ismerik és használják a manuális gépbeállításokat, és alkalmazzák is azokat. A fényképezés ma már a modern DSRL vagy MILC gépekkel szinten minden körülmény, és fényviszony alatt biztosítja a profi fényképek elkészítését a kezdő gyakorlati fotózás program során. A meghirdetett programokat folyamatosan bővítjük és új helyszíneket keresünk a választékba. Célunk ezzel az, hogy a kezdő gyakorlati fotózás program során a fotós gyakorlati ismeretek elsajátítása és azok tudatos gyakorlása mellett egy kellemes napot is együtt töltsünk, amit természetesen sok fotóval teszünk még emlékezetesebbé.

A kezdő gyakorlati fotózás program végén rövid képértékelést is tartunk, de a program után pár nappal várunk minden résztvevőtől 5 kiválasztott képet, amit meghirdetett időpontban online meetingen közösen értékelünk. A kezdő gyakorlati fotózás program nem csak kezdő fotósnak kiváló lehetőség a tanulásra, hanem már gyakorlottabb fotósoknak is a kreatív képek elkészítésére a kiválasztott helyszíneken. A kezdő gyakorlati fotózás programra érdemes fotós hátizsákba csomagolni a felszerelést, ez biztosítja a szabad mozgást és azt, hogy az objektívek, és kiegészítő felszerelések mindig nálunk vannak biztonságosan és sérülésmentesen.

A fotózás, a fénykép készítés egy olyan alkotó tevékenység, amikor megállítjuk az időt és megörökítjük azt a pillanatot úgy, hogy a kezdő gyakorlati fotózás programon elkészült fényképek később visszaadják a hangulatot, és akkori érzéseket. Minden kezdő fotósok hajlamos sokat és gyakorlatilag mindent lefotózni a kezdő gyakorlati fotózás programon. Ez később az utólagos képválogatás hosszú ideje miatt csökken, és eljutunk oda, hogy már csak előre eltervezett témát tudatosan kiválasztott beállítással és kompozícióval fényképezünk. A gyakorlott fotós is megtalálja számítását a kezdő gyakorlati fotózás programon, mert a helyszínek számára is lehetőséget adnak a nagyon kreatív és egyedi képek elkészítésére.

A kezdő gyakorlati fotózás talán legnagyobb értéke ez, megtalálni és fejleszteni a kreativitásunkat, és független visszajelzéseket kapni erre.


Legújabb fotós terepgyakorlatok

Szolgáltatások

Fotós terepgyakorlat egyénileg választott helyszínen

Fotózás szabadon választott helyszínen

TOVÁBB

Fotós terepgyakorlat ajándékba

Lepd meg párodat, ismerősödet

TOVÁBB

Shottrip Fotópályázat

A Shottrip Fotópályázatot azoknak hoztuk létre akik résztvettek valamelyik általunk szervezett fotós terepgyakorlaton.

TOVÁBB

KÉPÉRTÉKELÉS

HOZD KI A MAXIMUMOT A FOTÓIDBÓL

TOVÁBB

Szeretne többet tudni a ShotTrip-ről?

A kérdések és válaszok oldalon összegyűjtöttük azokat a fontosabb kérdéseket, melyek segítségével pontosabb képet kaphat a szolgáltatásról.

Vélemények

Kapcsolat egy kattintással

  • ShotTrip - Fotós terepgyakorlat
    1068 Budapest, Benczúr utca 35/C. 4. em. 414.
  • Tel.: +36 70 338 4224
  • www.shottrip.hu

Az Ön települése/irányítószáma

Biztonsági kód: tíz és hét összege

SEGÍTHETEK?
Ügyfélszolgálat